Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földmüvesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.

Arany János

"Szét akartok szakítani? A szívemet darabokra tépni? Azt akarjátok, hogy döntsek kinek higgyek, kit szeressek?
Nem kell, ne tegyétek, majd megteszem én, ha ennyire fáj nektek az, hogy beszélgessetek..."

De most őszintén, ha a fenti két sort elolvasnák, vagy kitalálnák mire gondolok a körülöttem élők, talán bármin is változtatna? Kétlem...
Annyira nem látnak a szemüktől, nem hallgatnak rám úgysem, hogy már eszembe sincs szólni nekik, hogy fejezzék be az egymás mardosását. Én meg csak haldoklok közöttük vergődve, kifelé, a világ felé boldogságot, mosolyt mutatva.
Mert remélem, hogy vannak még olyanok, akiknek esetleg szükségük lehet rám. Már ha még ez igaz.
Mert hát ha egyszer megkérdezem, hogy mi is a baj, s arra azt a választ kapom, hogy "Semmi, jól vagyok..." Holott látom,. hogy ez cseppet sem igaz, kételkedni kezdek abban, hogy valóban kellek e egyáltalán bárkinek is. Aggódhatok én bárkiért, tehetek bármit, csak teher lesz számára már, s nem a szeretetem jele...Egyre több diák kerül közel a szívemhez, megszeretem őket, s aztán ők is csak döfnek egyet a szívemen.
"Rose ne kérdezz,ne szeress senkit, ne szólj semmi, te csak hallgass, s talán nem fogsz senkinek az idegeire menni., s nem töröd darabokra saját szíved."
Persze eme mondatot csak magamnak mondom, de akkor is igaz, ha nem mondja ki senki. csakhogy én ha az életem rá is megy,nem tudom megtenni, hogy ne szeressem azt, aki közel került hozzám. De miért van az, hogy mindig olyanokat szeretek meg, akiket nem kellene?
Pedig én igazán akarok sok szépet írni már, s egy reménysugár van is előttem, hogy boldog legyek, kérdés, hogy egyáltalán szabad-e nekem azt.
Boldogságomat ki is hozza el? Pietro lenne az? Egyenlőre jól érzem magam mellette. Talán azért, mert nem ismert eddig, talán azért, mert csak kedvességet kapok tőle, ha a kívülállóknak ez olykor csipkelődésnek is tűnik, s ha vele vagyok nem kell azon törnöm a fejem, hogy mennyi minden történt, mennyi kuszaság van a fejemben. Ezért nem akarom egyenlőre, hogy bárki is tudjon róla, van köztünk valami. Vagy azért, mert nem vagyok benne biztos, hogy fogom e tudni Pietrot, vagy bárki mást valaha úgy szeretni, mint Őt.

El kell mennem, pedig olyan szépen indult az este...talán ki sem kellett volna dugnom az orrom...most meg megint galibák sora jöhet rám, s kuszálódnak a szálak tovább.