Torz ifjúságomon:
Sehol egy igaz érzelem,
Akárhogy forgatom...
E szív hűtlen lett annyiszor,
Míg vágyta, hű legyen,
Ha szikkad, mint a nyári por,
Jó másnak, jó nekem.
Izgágaság, a szó, a tett
Örvénye sosem ás
Odáig, mit a mély temet-
Sem az, sem semmi más."
A.H.Clough: Vers 1840
Milyen találó is rám ez az idézet, és mennyire belemar a szívembe, ahogy eszembe jutott. De a rettentő vihar, melybe belekeveredtünk újra elérte azt, hogy ne magammal foglalkozzak elsősorban, hanem féltsem azt, aki kedves számomra. Azt hittem sosem kavarodunk ki abból a viharból. Az erős szél, a fejünk felé csapó hullámok, a szakadó eső, villámok cikázása félelmetes, s egyben borzongatóan szép. Megint oly közel kerültem hozzá, s eltávolodott szemem elől a halál. Ahányszor csak lesújtott rám egy hatalmas hullám, s én a víz alatt kerestem a felfelé vezető utat átfutott gondolataimon, hogy talán nem is kellene feljönnöm. Talán át kellene adnom magam a tenger szeszélyeinek.De nem, nem lehet, mert tudnom kell, hogy Steven életben maradt...Kikavarodtam hát a habok közül, s a gondolataim mélyéről is, és magamhoz hívva seprűinket sikerült kimenekülnöm, hogy gyermekem apja után induljak, hogy őt keressem, s sikeresen meg is találjam egy kiálló sziklán, amint csúszik lefelé. Torkomban akkora gombóc volt, hisz azt hittem szemeim előtt fog elsüllyedni.
Sikerrel kimenekültünk mindketten végül, de most is olyan undok velem. Most erre mit lehet mondani? Alig van hozzám egy kedves szava, arcomon mégis jóleső melegség futott végig az apró puszi hatására. Lassan nem is emlékszem mikor ölelt meg más fiamon kívül, csókról már nem is álmodom...
Újra a tenger felett, s nem a hullámok alatt, 2349. június 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése