Harmónia létezik a zűrzavar közepén?

Létezik vagy sem, lehetséges, vagy sem, kettős érzelmek dúlnak bennem. De volt valaha olyan, hogy én kiegyensúlyozott voltam?
Nem tudom.
Talán soha nem is lesz, talán nem is élek sokáig, hogy tapasztalatokat szerezzek
Kételyeimet azon kívül, hogy fogalmam sincs mi van fiammal, mi történik a világunkban, élnek-e számomra kedves barátok, vagy sem, még Stev miatt is erősödnek.
Nem, nem benne kételkedem, hanem önmagamban. Közeledésére belső ösztönből kucorodtam össze, bezárkóztam, mint este a rózsabimbó, s ő ezt észre is vette, hisz jól ismer már. De nem halogathattam tovább azt, hogy elmondjam mi is az, ami zavar. Hisz tudok én őszintén szeretni, szerelmes lenni? El fogom érni valaha is, hogy hűséges leszek, s csak egy férfit szeretek?
Nem tudom, hisz gondolataim között ott motoszkál Edmond arca. Nyakamban lóg a medál, amit rám bízott, tudnom kellene kinek adjam át, de nekem fogalmam sincs róla. Ismerem én őt egyáltalán, vagy csak a rejtelmessége vonz?
Milliónyi kérdés zakatol a fejemben, miközben a romok mellett beszélgetünk Stevvel. Szeret, ez biztos, ha nem is mondja ki. Nincs is rá szükségem, érzem. De mit akarok én? Azt mondja van időm, sőt, az idő majd megoldja helyettem a gondokat. Biztos ez? Nem tudom...

"Odakint éjszaka van már: hallgatnak a fák, elült a szél a sötétség dús párnáján, elpihentek a száraz levelek; halkan becsukta öreg naptárját az emlékezet is, és csak az idő ballag a végtelenség néma országútján." (Fekete István)

Itt, a romok között hozzábújva alszom el, ölelő karjai melegítik lelkemet. Csodás éjjelem volt, hisz kipihenhettem magam, biztonságérzetben. Reggel korábban ébredve jó volt nézni ahogy alszik, ahogy nyugodtan szuszog.

Tovább indulunk, s nem tudjuk mi vár ránk, de az biztos, hogy együtt élünk most, vagy együtt halunk meg. Együtt vagyunk....

Altató

Halk szavakból puha ágyat vetek...

Neked

Óvatos csókokkal takarom fáradt

Lelkedet

Hangom szárnyaival repítelek s csukom le
Szemed
Emlékem pöttyeivel feldíszítem

Álmod
De nem lesz túl rikító
Csak tavasz-színű

látod?
Mosolyt cirógatok csukott
Szemedbe
Érintés-vágyakat kinyújtott
Kezedbe
Játékos hullámot kócos

Hajadba
Mintha minden szála szanaszét

Szaladna
Gyűrött takarót simítok ki szépen
Vigyázva
Hogy hozzád csak alig-alig érjen

Álmodat így őrizve mosolygok

Magamban
Legyen minden gondolatom
Megnyugtató lágy ölelés
Neked
Csendben vagyok
Most
Csak szemem mondja ki
A neved