Hol vagyok?

Ha még nem álltam közel ahhoz, hogy összeroppanjak, most igen. Hogy miért is? Tegnap este jól éreztem magam, Ryannel sétáltunk kicsit, beszélgettünk. Rájöttem mennyire ismer. Másnap is csodás reggelem volt. Stevent én ébresztettem, miután az éjszakát mellette töltöttem. Valamikor hajnalban szunyókáltam el egy-két órára. Jó volt látni azt a mosolygós, kicsit bamba fejét, amit reggel megmutat magából, s csak kevesek láthatnak.
Majd jöttek a realitások. Élelmiszert kellett küldeni a csapatoknak, körbenéztünk a kastélyban, majd a nagyterem felé vettük az irányt, ahol sokkot készültem kapni. Mindenki eltűnt, Nicholas is, csak a záptojásszag maradt. Engem a sírás környékez, Ryan meg bohóckodik. Legszívesebben a fejéhez vágnék most valamit, de Steven ölelése megnyugtat kicsit. Bízom bennük, ha Ryan néha butaságot is mond, tudom, hogy jót akar. Steven pedig... ő az, akit újra és újra egy biztos pontnak érzek az életemben.
A Mágiaügyi Minisztérium egy embere akar segíteni. Fogalmam sincs minek is neki egy macska, de mivel láttam egyet a pincében, elindulok keresésére.
Vesztemre...
Olyan helyeken jártam lent, amiket még eddig nem is láttam. Valami ezüst színű alak után indultam el, aki ellebegett előttem. De minek is mentem utána...nem lett volna szabad, de a kíváncsiság arra sarkall, hogy bemenjek a kelepcébe. Ó igen, egy cellaszerűbe bemenni, aminek egy kijárata van, s bent kékes fény dereng, melynek eredete behatárolhatatlan, esztelenség. Bent olyat láttam, ami ledöbbentett, s torkom újra elszorult. De hogy lehet ez, ha Stev fent van, nemrég még átölelt, hogy lehet itt bent a cellában, oszló hullaként? Nála az órája, a pálcája, a tőre, és még egy meggyötört szivar is. Ezeket magamhoz véve próbáltam már kijutni, de sikertelenül. Sem robbantás, sem semmi varázslat nem segített. Megéreztem azt a szagot, amit fent is, a nagyteremben, s tudtam, hogy engem is elnyel valami. Leültem hát, a kis terem közepére, becsuktam szememet, befogtam a fülemet, hogy ne halljam a sípilást, ami mintha az agyam mélyéről jött volna, s emlékeimben a boldogabb időszakra gondoltam, mikor még együtt éltünk, hárman. Énekeltem, hangosan, boldogan. Majd kellemes szellő csapott meg, s a tenger illatát éreztem, fenekem alatt meleg homokot. Csodásnak tűnt az előző hely után, én mégis ezt mondogattam: Vissza akarok menni...vissza akarok menni!

Fogalmam sincs hol és mikor, talán egy szigeten írok most.